jan 28

A johannita rendház maradványai után kutatnak a Palotavárosban

A mai Palotavárosi Központi Park egykor a magyar történelem egy kiemelkedő fontosságú helyszíne volt, hiszen itt épült fel a 12. század második felében a johannita lovagok rendháza. A rendház területét körülbelül húsz százalékban Siklósi Gyula régész évtizedekkel ezelőtt már feltárta, a további részek elhelyezkedését most próbálják behatárolni a szakemberek.

 

Siklósi Gyula régész, Székesfehérvár díszpolgára 1978-tól, a lakótelepépítkezések kezdetétől egészen 1986-ig minden évben folytatott feltárásokat a mai Palotavárosi Központi Park területén.

Az egykor mocsaras jellege miatt szigetnek is nevezett terület a magyar történelem egy kiemelkedő fontosságú helyszíne, hiszen a johannita lovagok rendházában többek között az Aranybulla hét példánya közül is őriztek egyet. Siklósi Gyula 1978-as ásatása során egy értékes ereklye, a XV. századi dreihauseni serleg is előkerült.

A hazai is külföldi viszonylatban is ritkaságnak számító, érdekes formájú kerámiaedényt a mai Sziget utcában, az egykori johannita kolostor emésztőgödrében találták meg.

Az 1986-ig tartó ásatások alatt ugyanakkor mindössze a rendház körülbelül 20%-át sikerült feltárni, ami egy remek kiindulópont a mostani geofizikai kutatásokhoz. Kulcsár Mihály régész, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont igazgatója a helyszínen elmondta: jelentős épületek maradhattak feltáratlanul. „Jelen kutatás célja – ami egyébként egy felszíni, roncsolásmentes, talajradarral végzett művelet –, hogy megnézzük és adatokat kapjunk arra vonatkozóan, hogy az egykori rendházból a lakótelepi építkezések után számolhatunk-e még meglévő föld alatti maradványokkal.” – ismertette az igazgató, aki hozzátette: az eredmények kiértékelése után akár ásatásokra is sor kerülhet a területen.

Ahogy az az István Király Múzeum Közleményei sorozat Székesfehérvár – Palotaváros története és néprajza című kiadványából kiderül, a Siklósi Gyula által feltárt maradványokat a korábbi tervek szerint romkertben mutatták volna be a közönségnek. Ez ugyan nem valósult meg, de a Palotavárosi Központi Park alatti maradványokat most egy különleges radarral feltérképezik, és így részletesen megismerhetik a szakemberek. Dr. Stibrányi Máté régész, a Munifex Kft. képviseletében érdekes részleteket osztott meg az itt használt, svéd gyártmányú talajradarral végzett munka technikai hátteréről: „Ez egy földradar, amit elsősorban föld- és közműkutatásra használnak. Elsősorban falakat láthatunk vele, hiszen azok a dolgok a legkimutathatóbbak, amiknek a legjobban eltér a szilárdsága. Az egykori épületnek kőfalai voltak, ami elég jól látszódhat majd a felvételeken. Valószínűleg ezzel a területtel egy-két nap alatt végzünk.”

A szakember elmondása szerint a hideg, valamint a talaj állaga nehezítheti a munkát, és a folyamatok neheze is még csak ezután jön: a radar által begyűjtött adatok kiértékelése több napot is igénybe vehet, a falak elhelyezkedéséről pedig csak ezután lehet érdemben beszélni. Később, az eredmények tükrében akár további kutatásokra, esetlegesen újabb ásatásra is sor kerülhet a területen.

Eredeti cikk: https://www.szekesfehervar.hu/a-johannita-rendhaz-maradvanyai-utan-kutatnak-a-palotavarosban

Szerző: Józsa Dávid

Fényképek: Kiss László

Facebook
YouTube
Instagram