Hírek

dec 19

Azonosították a III. Béla mellett nyugvó csontokat

Történettudományos újdonság bejelentésének ígéretével indult szerdán Szabados György történész előadása a Vörösmarty teremben. A rendezvényre a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont gondozásában útjára bocsátott sorozat nyitányaként került sor. Talányos (III. Béla és még egy Árpád-házi király azonosításáról) címet viselő referátumában Szabados György utalt a vizsgálatok tárgyául szolgáló leletek előkerülésének 171. évfordulójára. Az érintetlen... Tovább →
dec 11

A székesfehérvári johannita konvent régészeti geofizikai vizsgálata

Székesfehérvár, 2019. december 10. (kedd) – Modern geofizikai vizsgálattal kezdődik az egykori johanniták Szent István konventjének a kutatómunkája Palotavárosban. A Központi Park területén holnap a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont irányításával felszínen használható műszerekkel vizsgálják a talaj felső 2-3 méteres rétegét, majd ezután készítik el a kapcsolódó tudományterületek szakemberei az értékeléseket, elemzéseket, összehasonlítva a... Tovább →
Sze 07

„Eleinte Magyarországnak fővárosa lévén” – konferenciával emlékeztek Siklósi Gyulára

„eleinte Magyarországnak fővárosa lévén” címmel tudományos konferenciával emlékeztek Siklósi Gyula régészprofesszorra, Székesfehérvár díszpolgárára pénteken, a Városháza Dísztermében, ahol régészek, történészek, építészek osztották meg legújabb kutatásaik eredményét Székesfehérvár Árpád-kori szerepéről. „Kutatóközpontunk Siklósi Gyula nevét viseli, ezért fontosnak tartottuk azt, hogy születésének 70. évfordulóján megemlékezzünk. A tényleges évforduló az esztendő elején volt,... Tovább →
Júl 07

Megújult a Szent II. János Pál pápa tér

Ünnepi pillanatokkal kezdődött a Múzeumok Éjszakája Székesfehérváron: fölavatták és megáldották a felújított Szent II. János Pál pápa teret a Szent István-székesegyház előtt. A június 22-ei eseményen köszöntőt mondott Cser-Palkovics András polgármester és Kulcsár Mihály, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont igazgatója. A teret Spányi Antal megyéspüspök áldotta meg. Fotó: Lakata Pál... Tovább →
jún 25

Átadták a megújult Szent II. János Pál pápa teret Székesfehérváron

Ünnepi pillanatokkal kezdődött a Múzeumok Éjszakája Székesfehérváron: felavatták és megáldották a felújított Szent II. János Pál pápa teret a Szent István-székesegyház előtt. A június 22-i eseményen köszöntőt mondott Cser-Palkovics András polgármester és Kulcsár Mihály, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont igazgatója. A teret Spányi Antal megyéspüspök áldotta meg. Sok százan érkeztek... Tovább →
jún 24
jún 22

A felújított II. János Pál pápa tér megáldása – beszámoló

    Épített örökségünk üzenete - átadták a megújult Szent II. János Pál pápa teret 2019.06.22. – Ünnepi pillanatokkal kezdődött a Múzeumok Éjszakája Székesfehérváron. Felavatták és megszentelték a felújított Szent II. János Pál pápa teret a Szent István-székesegyház előtt. Az eseményen köszöntőt mondott Dr. Cser-Palkovics András polgármester és Kulcsár Mihály,... Tovább →
ápr 02

Tópartisoké lett a Siklósi Gyula Városismereti Vetélkedő díja

Egyáltalán nem szokványos történelmi, városismereti vetélkedő részesei lehettek hétfőn a versenyzők és az értük drukkoló közönség is. Az ötletes szervezőknek köszönhetően tartalmas feladatokkal teli, vetítéssel, zenével megspékelt vetélkedés zajlott, amelynek részesei voltak a szurkolótáborok is.A színház színpadára a csapatuk színében készült egyenpólóban érkeztek meg a nyolc csapat tagjai. S itt... Tovább →
Már 29

A Siklósi Gyula Városismereti Vetélkedő zsűrije

A városismereti vetélkedő április elsejei döntőjében háromtagú zsűri bírálja el a versengő diákcsapatok teljesítményét: Kulcsár Mihály régész, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont igazgatója, Szépné Holczer Piroska magyar nyelv és irodalom – könyvtár szakos tanár, a Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája igazgatója és Szabados György PhD történész, a László Gyula Intézet... Tovább →
feb 22

Több mint száz fehérvári diák a Siklósi Gyula Városismereti verseny elődöntőjében

Pénteken délután rendezték a Siklósi Gyula Városismereti verseny elődöntőjét a belvárosban, ahol 13 fehérvári középiskola 17 csapata vett részt. A diákoknak összesen kilenc helyszínen kellett különböző feladatokat megoldani és egy videót is készítettek a csapatok a saját versenyükről. Hogy kik kerülnek be a márciusi döntőbe, az jövő héten szerdán derül... Tovább →
jan 22

Siklósi Gyula utolsó írásai

Székesfehérvár elkötelezett kutatója, Siklósi Gyula január 21-én töltötte volna be 70. életévét. A 2017-ben elhunyt régészprofesszor emléke előtt egyik utolsó írásának kiadásával tiszteleg a város. Dr. Siklósi Gyula régészprofesszor, mintegy négy évtizeden át kutatta Székesfehérvár történetét, mentette és dokumentálta régészeti értékeit. Kutatásainak eredményeit számos szaktanulmányban, könyvben és tudományos népszerűsítő írásban... Tovább →
jan 21

Bemutatták Siklósi Gyula új könyvét a fehérvári királyi palotáról

Siklósi Gyula "A fehérvári újabb királyi palota és környéke, a középkori Buda utca (Ady Endre utca)" című kötetének bemutatójára került sor hétfőn a Városháza Dísztermében. A könyvbemutatón felidézték a két éve elhunyt legendás régész alakját, aki elkötelezettséget, szorgalmat és alázatot mutatott szakmája és városa iránt is. „A korabeli Európa egyik... Tovább →
jan 15

Az utolsó írás

   KÖZLEMÉNY - 2019. január 15. (kedd)    Dr. Siklósi Gyula kötete a királyi palotáról és a Buda utcáról   Ünnepélyes keretek között mutatják be Székesfehérvár legnagyobb krónikása, a város díszpolgára, Dr. Siklósi Gyula régészprofesszor egyik utolsó munkáját. A Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont által kötetbe rendezett A fehérvári újabb királyi... Tovább →
nov 29

Siklósi-vetélkedő: 16 csapat az elődöntőben

Mozivászonra kerültek szerdán a Siklósi Gyula Városismereti Versenyre nevezésként beküldött kisfilmek: a Barátság moziban ezek alapján háromtagú bizottság döntött arról, melyik csapatok mérik össze tudásukat a februári elődöntőben. A Székesfehérvár középkori történetének legjobb ismerőjeként számontartott régészprofesszor nevét viselő versenyt, a Siklósi Gyula Városismereti Vetélkedőt idén első alkalommal hirdették meg. A... Tovább →
Facebook
YouTube
Instagram