dec 14

Végéhez közeledik az Aranybulla Emlékév – szakmai konferenciát tartott a fehérvári kutatóközpont

Az Aranybulla Emlékév zárókonferenciáját tartotta szerda délelőtt a Hiemer-házban a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont. A jubileumokban bővelkedő esztendő hivatalosan emléktábla-avatással ér véget szombaton.

Alba Regia – Bulla Aurea –  Régészeti és történeti perspektívák Székesfehérvár régmúltjának kutatásában címmel szervezett tudományos szakmai konferenciát a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont.
Köszöntőjében Kulcsár Mihály, a kutatóközpont igazgatója felidézte, az Árpád-ház kihalását követő trónviszályos időszakban, amikor a cseh rendszer kimenekítette Magyarországról a Szent Koronát, a legenda szerint az ereklye egy éjszakát a felvidéki Ipolybalog katolikus templomában töltött. Erről a jeles eseményről a település máig megemlékezik.
– A katolikus templom tornyának díszítőkeresztjét Szent Korona motívumra cserélték és a település is rendelkezik a korona hiteles másolatával – ahogy Székesfehérvár is –, illetve még a kórusukat is Szent Korona Kórusnak hívják. – magyarázta Kulcsár Mihály hozzátéve, Visegrádra kerülése előtt a Szent Korona körülbelül 300 évet töltött Székesfehérváron, ezért is kiemelten fontos a nemzeti történelmünkről való megemlékezés.
A konferencia tematikáját a hármas jubileum – 972, 1172 és 1222 – adta: Székesfehérvár hagyomány szerinti alapításának 1050. évfordulója, III. Béla király hatalomra jutásának 850. évfordulója és az Aranybulla székesfehérvári kiadásának 800. évfordulója.
Cser-Palkovics András polgármester beszédében elhangzott, szombaton a Nemzeti Emlékhelyen II. András tiszteletére emléktáblát helyeznek el, s ez az esemény zárja majd az Aranybulla Emlékévet.

Szakmai előadást tartott továbbá a székesfehérvári tudományos élet szereplői közül a Szent István Király Múzeum képviseletében Szücsi Frigyes régész, Szőllősy Csilla régész, Pokrovenszki Krisztián múzeumigazgató, valamint Szabados György, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont és a Szent István Király Múzeum történésze.
Eredeti cikk: https://www.feol.hu/helyi-kozelet/2022/12/vegehez-kozeledik-az-aranybulla-emlekev-szakmai-konferenciat-tartott-a-fehervari-kutatokozpont
Szerző: Héjj Vivien
Fényképek: Fehér Gábor / FMH
Facebook
YouTube
Instagram